Kovács István Haykovats anakromisztikus

rövid önéletrajz harmadik személyben

1952-ben született Budapesten. Már gyermekkorában felfigyeltek rajztudására, formaérzékére.
A család barátja, Lyka Károly művészettörténész bíztatására felvételizik a Képző -és Iparművészeti Gimnáziumba, ahol 1970-ben ötvös szakon kitűnőre érettségizik. 1971-ben elkezdi tanulmányait a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán, de a következő tanévre halasztást kér. Tagja lesz az ORFEO bábegyüttesnek, amely a '68-as eseményeket követő szellemi erjedésben létrejött alternatív művészeti alkotóközösség zászlóshajójának számított.
A bábosokkal több nemzetközi fesztiválon vesz részt, miközben Pilisborosjenőn közös erővel két házat építenek. A házakban próbahelyiségek, műtermek, fotólabor, és könyvtár kap helyet, megteremtve az egyéni és közösségi alkotómunka tárgyi feltételeit.
1972 decemberében feleségül veszi Ilyés Mártát, akivel az Orfeo foto szekciójában ismerkedett meg. Gyermekük születése, majd Márta megbetegedése, egzisztenciális problémák sorát jelentik, így a művészi önmegvalósítás egy időre háttérbe szorul. Szoboröntöde, filmgyár, színház, pékség után 1974-től ’81-ig faszobrászként dolgozik egy szövetkezetben. Az utolsó három évben önálló műhelyt bérel a Százados úton, ahol egyedi munkákat vállal, elsősorban fából készült világítótesteket készít. Ezt követően kerámia, fa, és bőr tárgyakkal „piacoznak”, kirakodó vásárokra járnak Mártával. Aztán beindul a bizsu és ezzel együtt az anyagi felemelkedés. Utazások Európa szerte. 1990-ben meginog a Brazovics ház. Egzisztenciális téren rossz döntést hoz. Átvált lakatosmunkára, betörésvédelemre merő kalandvágyból.
'93-ban létre hozza az ARTpont Studio kisgalériát a műhelye feletti Bertalan utcai garázsban. Ekkor kezdi menedzselni Ilyés Márta festészetét, több egyéni kiállítást szervez. 1996-ban megszünteti tönkrement vállalkozását, és bevállalja az otthonápolást. 1997-től egyre több időt töltenek Szentmártonban Mártával, élvezik a természet közelségét. Biokertészkedik, magos barnakenyeret süt.
1999 Ilyés Mártával megalapítják az „M.artisti Művek” alkotóközösséget, melynek célja a műfajhatárok átlépése, összeolvasztása. Ebben az évben nyílt első közös kiállításuk a Tóalmási Galériában, ahol Kovács István Haykovács mobilkreátorként mutatkozott be. Közösen létrehozott munkáik a „Világóra”, a „Színkalitka” és a „Felhőtekerő”. A kiállítást Hernádi Gyula nyitotta meg, kihangosított telefonon, mert kisebb balesete miatt nem tudott odautazni. A kiállítókat szívélyes hangú táviratban üdvözölte Göncz Árpád Köztársasági Elnök.
2001-ben Ilyés Márta felkészülését segítette a Műcsarnok őszi kiállítására. A következő években készült néhány objekt és az „Erópa elrablása” című groteszk mobil. Ezeken kívül néhány technikai jellegű találmányon dolgozott. Ennek eredményét 2004-ben rendezett Nemzetközi Találmányi Kiállításon láthatták az érdeklődők a BNV területén. Képzőművészeti munkáit Szegeden, Cegléden és Nagykátán mutatta be, Ilyés Mártával és Simon Zoltánnal közös kiállításokon. Nem tagja sem pártnak, sem egyéb szervezetnek. Egyetlen Állami díjat mondhat magáénak: ez az „Ápolási díj”.

Ilyés Mártával közös honlapjukat szerkeszti, és életrajzi írásán munkálkodik, de tervei között szerepel néhány hasznos találmány kidolgozása, valamint egy filmforgatóköny megírása is.

2008 december másodikán Ilyés Márta kilépett életéből. Családi és baráti körben búcsúztatta a Margitszigeten, ahol fiatalságuk szerelmes pillanatait töltötték együtt. Márta hamvait a Duna vize sodorta a tenger felé...

2009 januárjában sógora Thaiföldre vitte kikapcsolódni. Az ázsiai ország varázslatos hatással volt Istvánra. Ezért saját költségére, még kétszer utazott a távoli országba. Felmerült benne, hogy hosszabb távra oda költözik. Ezt a tervét anyagi ok miatt nem valósíthatta meg.

2009 decemberében az Interneten megismerkedett egy vonzó nővel. A vonzás kölcsönösnek bizonyult, kapcsolatuk tartós, a hölgy két éve hozzá költözött.

2013-ban kezdte festeni a TUBUSVILÁGOT, (lásd, a link alatti oldalt) aminek sikere reményteljes volt, azokhoz a rossz időkhöz képest, amik a festészet egét sötét fehőkkel borították. Sajnos 2013 decembere barátnője életében nem volt szerencsés.

A Mikulás nagyon rossz csomagot hozott. Élete társát, mentő vitte kórházba, heveny vakbélgyulladásos tünetekkel. A ceglédi kórház sürgösségi ellátását inkább nevezhetnénk "lassúságinak", mert csak négy óra múltán sikerült egy ultrahang felvételt kicsikarni belőlük. Az sem sokat segített. A tanult sebészdoktor sem látta akutnak a beteg helyzetét, hiába panaszkodott kínzó, görcsos fájdalomra az a nő, aki előtte 100 felülést tudott, nem beszélve az egyéb jóga ászánákról. Láza nem volt, ahogy gyerekkorától fogva sosem lázasodott be, és vérképe sem vette rá az orvosokat arra, hogy benntartsák megfigyelésre. Ezért az ötödik órában, sürgősen hazairányították egy görcsoldó tablettával.

Ezt követő negyedik napon az a rakoncátlan vakbél csak kilyukadt. Ezt már Szolnokon diagnosztizálták. Nem mintha a szolnoki sebészet sokkal jobb lenne a ceglédinél, csak a szerencse úgy hozta, hogy egy jólfelkészült, lelkiismeretes fiatal orvoshoz került, aki azon nyomban megműtötte az életveszélyes állapotban lévő nyugdíjas hölgyet. Azóta ez a fiatal doktornő külföldön kamatoztatja tudását. Nehéz elképzelni, hogy miért.

Ennek következtében István Szolnokon ragadt, hogy ápolja, a még gyengélkedő párját. Az ő lakásában nem volt lehetőség festeni. Mivel István kezében és fejében is bizsergett valami, ezért a PC billentyűzetén élte ki alkotói buzgalmát. Másfél hónapig lábadozott párja, ezalatt megszületett regényének első négy fejezete. Ezt követően rátört a felismerés. Minden kétség kizárva, maga a Jóisten igazította az írói pályára.

2016 szeptemberében beült az iskolapadba, hogy regénye 450 oldalát tanulással csiszolt elmével tudja újraolvasni, és javítani, ha új szemével, és főként megújult látásmódjával szükségesnek találja azt...

Erről bő-weben az AKTUÁLIS oldalon olvashatunk.

 

 

MIÉRT HAYKOVATS? ÖNÉLETRAJZ BLOGkOLÁS NAGYVÁROSI AUTÓZÁS

TALÁLMÁNYOK "A VÉLEMÉNY SZABAD" ILYÉS MÁRTÁRÓL FOTÓ GALÉRIA

KÉPZŐDMŰVEIM AZ ORFEÓRÓL VERSEIM AKTUÁLIS RECEPTEK EMLÉK-KÉPEK

kapcsolat